A szövetségről


A Rákóczi Szövetség 1989-ben azért jött létre, hogy a határon túl (elsősorban a Felvidéken és Kárpátalján) élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. Az elmúlt esztendőkben jelentős tevékenységet folytattunk ezen cél érdekében, és az immár több mint 16000 fős tagságunk is bebizonyította, hogy Magyarországon jelentős érdeklődés kíséri a határon túl élő nemzettársaink sorsát.

A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal s céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. Nevéből adódóan másik fontos feladatának tekinti II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének és emlékének megőrzését és a magyar kulturális hagyományok ápolását. A fenti célok elérése érdekében a Szövetség, központi irodája és a Kárpát-medence szerte működő helyi szervezetei révén gazdag programsorozatot valósít meg minden évben. A Szövetség rendezvényeiről, programjairól a honlapon részletes tájékoztatást nyújtunk a Rendezvények menüpont alatt. A Szövetség jelenleg Kárpát-medence szerte több mint 16000 taggal, és csaknem 350 helyi szervezettel büszkélkedhet, amelyek számos programot, rendezvényt valósítanak meg a határon túli magyarság, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítése és II. Rákóczi Ferenc szellemi örökségének megőrzése érdekében. A Szövetség, az általa kitűzött célok hatékonyabb elérése érdekében, 1990-ben létrehozta alapítványát, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt, melynek tevékenysége elsősorban a felvidéki magyarság sokoldalú támogatására terjed ki A Rákóczi Szövetség életében az 1998-as évben jelentős változás állt be azáltal, hogy a Fővárosi Bíróság a Szövetséget kiemelten közhasznú szervezetté nyilvánította. (Ez többek között azt is jelenti, hogy a Rákóczi Szövetség céljait anyagilag támogató vállalatok az adózáskor igen jelentős kedvezményeket kapnak.) Minden adományt szívesen veszünk, hiszen a határon túl élő magyarság az eddigi hátrányos nemzetiségi megkülönböztetés után most igen súlyos gazdasági helyzetbe került, amely jelentősen veszélyezteti saját intézményeinek és érdekképviseletének fenntartását. Amennyiben szövetségünk céljai felkeltették érdeklődését, úgy kérjük olvassa el Alapszabályunkat, amelyet a főoldalon megtalál és ha úgy érzi, hogy valamely területen szövetségünket, pontosabban szólva a határon túli magyarságot segíteni tudja, úgy kérjük, hogy a megadott telefonszámunkon vagy e-mail címünkön jelentkezzen és kollégáink felvilágosítást adnak a szövetség életébe való bekapcsolódás lehetőségeiről.

Honlap

A Rákóczi Szövetség bemutatása