Madách-Mikszáth vers-és prózamondó verseny



Kedves Érdeklődők! Fogadják szeretettel az idei – hagyományoktól eltérően, digitális formában megrendezett- versmondó versenyünkről készített videót! Reméljük, ez valamennyire kárpótolni tudja az idén elmaradt személyes találkozás élményét! Az összeállításban a versek mellett Zérczi Miklós igazgató úr köszöntője és a zsűritagok értékelése, valamint a versklip-készítő és képzőművészeti pályázatra beérkezett pályamunkák is […]

A XXXI. Madách-Mikszáth vers-és prózamondó versenyről készült videó


Amikor 2020 tavaszán a világ átállt egy addig ismeretlen, új létezési formára, már sejteni lehetett, hogy a harminc éven át személyes jelenléttel megtartott Madách-Mikszáth vers-és prózamondó versenyünket is rendhagyó formában kell majd megrendeznünk. Sejtésünk beigazolódott. A pályázati kiírásunkban már azt kellett megfogalmaznunk, hogy ezúttal videók formájában várjuk a versmondásokat. Tudtuk, […]

Versek videókon – XXXI. Madách-Mikszáth vers-és prózamondó verseny




2020. január 17-én harmincadszor is megrendezte iskolánk a Madách-Mikszáth vers-és prózamondó versenyt. Az előző esti múltidézés után a program visszatért a hagyományos kerékvágásba. A hajdani megyeháza díszterme immár újra készen állt , hogy fogadja a határon innen és túlról érkező versmondókat. Régi barátaink mellett ( Zilah, Csenger, Pécs, valamint a […]

XXX. Madách Imre-Mikszáth Kálmán vers-és prózamondó verseny


Immár harmincadik alkalommal rendezte meg iskolánk a Madách Imre-Mikszáth Kálmán vers-és prózamondó versenyt. Harminc év nagyon hosszú idő. A jelenlegi középiskolások még meg sem születtek, amikor útjára indult az a vers-és prózamondó verseny, amely azóta is évről évre Balassagyarmatra invitálja az egész Kárpát-medencéből az irodalom szerelmeseit. A jubileumi évforduló előtt […]

A XXX. Madách Imre-Mikszáth Kálmán vers-és prózamondó verseny nosztalgiaestje